2025 Tökjó hangulat a Központi Óvodában

Az ősz varázslatos színei mellett ismét életre kelt egy kedves hagyomány a Központi Óvodában: a tökkiállítás.

A gyerekek és a szülők, otthon nagy lelkesedéssel faragták ki saját töklámpásaikat, amelyeket aztán büszkén hoztak be az óvodába. Idén összesen 121 db faragott tök gyűlt össze.

2025. október 21-én az óvoda parkolójában igazi őszi csoda fogadta a látogatókat: vidám, vicces, ijesztő és meseszép alkotások ragyogtak egymás mellett.

Délelőtt a csoportokkal közösen jártunk végig a kiállításon, táncoltunk és hangos tapssal köszöntük meg egymás munkáját. A sok nevetés és csillogó szem bizonyította, hogy a közös alkotás és az együttlét öröme mindennél fontosabb. Az udvart igazi őszi hangulat járta át – a gyerekek mosolya és a színes tökök együtt tették különlegessé a napot. Este pedig a varázslat tovább folytatódott – a szülők is csatlakoztak a közös programhoz. Meleg tea illata lengte be az udvart, miközben mesevetítés és árnyjáték tette még meghittebbé az estét.

A program végén minden gyermek hazavihette saját, különleges töklámpását, hogy otthon is tovább ragyoghasson az óvodai élmény fénye.

A tökfaragás, kiállítás és az esti program évek óta hagyomány az óvodában, amely nemcsak az alkotás örömét, hanem az együttlét, a közösség erejét is megmutatja – kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Köszönjük mindenkinek a lelkes közreműködést és részvételt!

 

Liptákné Helle Brigitta

óvodapedagógus

 

2025 Mátrai kirándulás

Óvodánk egy szép őszi napon kirándulni indult a Mátrába. Túrázásunk Mátrafüredről indult és célunk Sástó volt. Az út során erdei túraútvonalon keresztül mentünk, ahol friss levegőn lehettünk, miközben a természet csendje és a színes lombkoronák látványa kísért minket. Többször megálltunk, hogy megfigyeljük a környék védett növényeit és megbeszéljük az őszi időjárás jellegzetességeit. Amikor Sástóra értünk egy zöld füves területen ebédeltünk és kipihentük a több kilóméteres útvonal megpróbáltatásait. Ezután megcsodáltuk a Sástói kilátót és az azt körülvevő természeti adottságokat. Ellátogattunk a Békás tóhoz, ahol vízi növényeket és néhány kacsát is megfigyeltünk. A tó partján csendesen figyeltük az élővilágot és próbáltunk minél több állatfajt azonosítani. A nap végén terméseket gyűjtöttünk (makk, gesztenye, toboz), hogy majd az óvodában felhasználhassuk a vizuális foglalkozáson. A kirándulás nemcsak pihentető, hanem tanulságos is volt, és mindenki jó kedvűen és élményekkel gazdagon érkezett haza.

 

                                                                                                  Kiss Flóra

óvodapedagógus

2025 Kirándulás a Mátrában – élmények Sástótól Mátrafüredig

Kirándulás a Mátrában – élmények Sástótól Mátrafüredig

Október közepén egy hűvös őszi reggelre ébredtünk –de bíztunk benne, hogy pont alkalmas lesz az idő egy őszi kiránduláshoz. Izgatottan gyülekeztünk, hátizsákunkban az elmaradhatatlan kis rágcsálnivalóval és innivalóval, majd elindultunk, hogy együtt felfedezzük a Mátra szépségeit. Megérkezve Sástóra, elsőként a tó melletti asztaloknál telepedtünk le, és elfogyasztottuk a tízórait. A friss mátrai levegő megtette a hatását, mert a tízórai mindenkinek ízlett. Ezután körbesétáltuk a tavat, közben megfigyeltük a vízben úszkáló halakat és a környék gazdag állat, és növényvilágát, az ott élő kacsákat, halakat, és próbáltuk megnevezni a különféle növényeket is. A gyerekek nagy lelkesedéssel gyűjtögettek gesztenyét, tobozt és különleges formájú leveleket, igazi őszi kincseket.

A padokhoz visszaérve megebédeltünk, majd rövid pihenő után elindultunk a túrára. Már a túra elején különleges látványban volt részünk: a fejünk fölött haladtak el a libegők, amiket nagy érdeklődéssel figyeltünk. Rövidesen elértük a Rákóczi-forrást, ahol megkóstoltuk a friss, hűs vizet, és elfogyasztottuk a zabrudit.

Innen továbbindulva útba ejtettük a Muzsla kilátót, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Mátra tájaira. Bár volt, hogy meredekebb szakaszokon kapaszkodnunk kellett, a csapat végig rendületlenül haladt előre, még a kisebbek is kitartottak, míg végül megérkeztünk Mátrafüredre. Itt a gyerekek még játszottak egyet a játszótéren, amit még reggel, az oviban elterveztek. A nap végén már várt ránk a busz, hogy kellemesen elfáradva, de élményekkel telve induljon velünk haza. Az autóbuszban a nap élményeit meséltük egymásnak: ki mit látott, ki mit gyűjtött, és ki melyik részt élvezte legjobban. Egy dologban azonban mindenki egyetértett, mégpedig abban, hogy az őszi erdő látványa minden alkalommal csodálatos, és már most alig várjuk, hogy legközelebb is útra kelhessünk együtt!

2025 Biztonságos Óvoda Kupa II. fordulója

Örömmel értesült óvodánk, hogy a Biztonságos Óvoda Kupa program végső fordulójába, a Vármegyei Kupára továbbjutott 10 fős kis csapatunk. A program helyszínét a Jászberény Város Óvodai Intézménye Központi Óvoda biztosította. A játékok lebonyolításában a Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai vettek részt.

A gyerekekkel készültünk csapatzászlóval, csapatnévvel és csapatkiáltással is. A feladatok alatt igazi csapattá kovácsolódtunk. Mi lettünk a Guruló Gézengúzok.

A vetélkedő sorárán 6 tematikus állomást oldottak meg a gyerekek, ahol a megtanult közlekedéssel kapcsolatos tudásuk használatával gördülékenyen vették az akadályokat.

A fantasztikus délelőtt sok élményt, tudást és egy második helyezést adott csapatunknak.

Óvodánk nagyon büszke a Guruló Gézengúzokra!