Ovi-zsaru nap az óvodánkban

Óvodánkban évek óta nagy népszerűségnek örvend az „Ovi-zsaru” program, amelyet a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kidolgozott óvodai bűnmegelőzési program adaptálása alapján valósítunk meg a Jászberény Város Óvodai Intézmény iskolába készülő nagycsoportosainak. A rendezvény célja, hogy játékos formában ismertesse meg a gyermekeket a biztonságos közlekedés, a veszélyhelyzetek felismerése és a segítségkérés alapvető szabályaival.

A tartalmas délelőtt során a gyermekek több állomáson próbálhatták ki ügyességüket és tudásukat. A kerékpáros feladatok során gyakorlati és elméleti ismereteket szereztek a közlekedés szabályairól, miközben játékos helyzetekben gyakorolhatták a biztonságos közlekedést. Nagy érdeklődés övezte az ujjlenyomatvételt is, ahol a kis „nyomozók” bepillantást nyerhettek a rendőri munka egyik izgalmas területébe.

A gyermekek a segélyhívás helyes módját is gyakorolhatták, valamint különböző veszélyhelyzeteket bemutató feladatokon keresztül tanulták meg, hogyan vigyázhatnak saját és társaik biztonságára. Az interaktív foglalkozások során számos új ismerettel gazdagodtak, miközben élményekben sem volt hiány.

A program különleges színfoltja volt a Kutyákkal az Életért Alapítvány bemutatója. A gyermekek testközelből ismerkedhettek meg a segítő kutyák munkájával, és megtapasztalhatták, milyen fontos szerepet töltenek be az emberek mindennapi életében. A látványos bemutató nagy sikert aratott a résztvevők körében.

Az „Ovi-zsaru” nap ismét bebizonyította, hogy a játékos tapasztalatszerzés az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy a gyermekek életkoruknak megfelelően sajátítsák el a biztonságos viselkedés alapjait. Köszönjük minden közreműködőnek, hogy hozzájárultak ehhez az élményekben gazdag, tanulságos naphoz!

 

2026 A Föld napja

Április hónapban nagy hangsúlyt fektettünk óvodánk kertjének rendezésére és udvarának szépítésére. A Föld napja alkalmából a gyerekekkel közösen ültettünk virágokat és szépítettük az óvoda udvarát.

Magaságyásokat telepítettünk, amelyekbe virágokat, zöldségeket és palántákat ültettünk.  Ezeket a növényeket a gyermekek hozták az óvodánkba a Föld napja alkalmából. Különleges élményt jelentett számukra, hogy mindenki a saját virágát vagy palántáját ültethette el, majd meglocsolhatta és nap mint nap gondozhatja.

Kialakítottunk egy gyógy- és fűszernövényes magaságyást is. Ezeket a növényeket a gyerekek magról nevelték, amelyeket közösen vetettünk el januárban, majd ültettük ki az ágyásokba. Az elkövetkezendő hetekben közelebbről is megismerkedhetnek ezeknek a növényeknek a felhasználásával, tulajdonságaival.

Az óvoda növényeinek gondozása mindennapos feladat, amelyet a gyermekek bevonásával közösen végzünk. Ide tartozik a föld lazítása, a gyomlálás és a locsolás is, amelyhez a gyermekek számára megfelelő eszközöket biztosítunk,  kis ásókat, kapákat és locsolókannákat.

A közös tevékenységekkel érzékenyítjük az óvodánkba járó gyermekeket a növények gondozására, a környezetünk védelmére és szépítésére, valamint Földünk megóvására.

Bajtainé Barna-Terenyi Vivien

2026 Víz Világnapja a hatvani Vadászati Múzeumban

„A természet változik. És mi teljesen függünk ettől a változó világtól. Ez biztosítja az élelmünket, a vizet és a levegőt. Nincs ennél nagyobb értékünk, muszáj megvédenünk.”
(Sir David Attenborough)

Ennek a szemléletnek az alapjait már óvodáskorban fontos lefektetnünk. Ennek jegyében 2026. március 21-én a Gézengúz Óvoda iskolába készülő nagycsoportosaival vonatos kirándulásra indultunk, és ellátogattunk a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeumba, ahol egy izgalmas, a Víz Világnapjához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettünk részt.

A gyermekek számára már maga az utazás is örömteli és különleges élményt jelentett, a múzeumban pedig számos érdekesség várta őket. A múzeumpedagógiai foglalkozás során beszélgettünk arról, hogyan van jelen a víz a természetben, és közösen felfedeztük a víz körforgásának folyamatát is. A foglalkozás egyik legvidámabb része az Activity játék volt, amely során a gyermekek egymásnak mutogatták el a kártyákon látható, vízhez kapcsolódó tevékenységeket. Emellett szó esett a vízszennyezésről is, valamint arról, mit tehetünk mi magunk annak érdekében, hogy megóvjuk ezt a fontos természeti kincsünket.

Ezt követően a múzeumi séta során megtekintettük a Halászattörténeti kiállítást is, amely életnagyságú enteriőrök segítségével mutatja be a régi idők és a modern kor legjellemzőbb halászati és horgászati eszközeit. Emellett több akváriummal és az élő vízi világgal is megismerkedhettünk, amely hamar a gyerekek kedvencévé vált.

Nagycsoportosaink élményekkel, új ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodva tértek vissza az óvodába, és mindez tovább erősítette bennük a természet szeretetét, valamint a környezetvédelem fontosságát.

2026 Farsangi kavalkád az óvodánkban

Farsangi kavalkád az óvodánkban

Óvodánkban az idén is két héten át tartott a farsangi időszak, amely során változatos, élményekben gazdag programokkal vártuk a gyermekeket. A farsang nemcsak a szórakozásról szólt, hanem a hagyományok felelevenítéséről és a közösség erősítéséről is.

„Komatálat hoztam”

A farsangi programsorozat első eseménye a komatál készítése volt. A csoportok különféle disznótoros tálakkal készültek, amit verssel, énekkel és tánccal adtak át egymásnak. A gyerekek közösen fogyasztották el a finomságokat, miközben játékos módon ismerkedtek meg a néphagyománnyal.

Farsangi táncbemutató és kreatív jelmezek

A gyermekek egyik legjobban várt programja a csoportos farsangi táncbemutató. Minden csoport saját koreográfiát mutatott be. Az idei évben minyonoknak, matrózoknak, egereknek és macskáknak öltözve szórakoztatták társaikat. A bemutató után a mulatság közös tánccal folytatódott. Másnap a gyerekek egyéni jelmezekben érkeztek az óvodába. A délelőtt folyamán jelmezfelvonulás, közös játék színesítette a farsangi forgatagot.

Bábelőadás

A farsangi időszak egyik különleges programjaként az óvónők bábelőadással lepték meg a gyermekeket. A Vajaspánkó című mese elvarázsolta őket.

Télbúcsúztatás

A farsangi időszak utolsó napján a télbúcsúztatás hagyományát is felelevenítettük. A gyermekekkel papírból kiszebábot készítettünk, majd az udvaron elégettük ének és hangszeres zajkeltés kíséretében. Ezzel jelképesen elűztük a telet, és köszöntöttük a közelgő tavaszt.

Az idei farsangi hetek számos felejthetetlen pillanatot és közös élményt hoztak a gyermekek számára.

 

2026 Utazás a sarkvidékek világába

A téli időszak meghatározó részét képezik a természeti változások, az állatok életmódja. Ilyenkor előtérbe kerülnek azok az állatok, az a vidék ahol mindig hófödte a föld, jéghegyek, zord időjárás uralkodik. Az északi és a déli sark. Két hetes témafeldolgozásként nagy izgalommal vágtunk neki ennek a varázslatos utazásnak.

Alaposan körbejártuk a tevékenységek, és játékok által , hogy milyen is lehet az élet Grönlandon? Hogy képesek alkalmazkodni a sarkvidék állatai a tundra illetve jeges havas éghajlathoz. Vajon hogyan kelti ki a pingvinpapa a fiókát? Mit esznek a bálnák? Hogyan is kerül az égboltra a sarki fény?

A gyermekek új ismereteket szereztek a sarkvidéken élő állatokról, életmódjukról. Fotókat nézegettünk IKT eszközöket alkalmazva. Sarkvidék makettet készítettünk, melyre ráhelyezhették a sarki állatokat. A gyermekek különböző újrahasznosított játékeszközöket próbálhattak ki, melyek  által a vizuális látvány élményével, finommotorikai fejlesztéssel, matematikai tapasztalatszerzéssel gazdagodtak.

A hét lezárásaképpen egy komplex, drámapedagógiai elemekkel átszőtt mozgásos , ritmikus játékokkal gazdagított élményben volt részük az óvodánk iskolába készülő gyermekeinek. Ez a tevékenység kifejezetten az iskola-előkészítő fejlesztő pedagógiai tevékenység megvalósulására készült, ahol a legnagyobbak fejlettségéhez mérten alakítottunk ki játékokat. A játéktevékenység ideje alatt valódi eszkimókká változtunk, és bejártuk a jegesmedve lábnyomát, egészen a havas hegycsúcsoktól, az iglu óvó védelméig.  A játéktevékenység végén árnyszínház technikával léptünk be a mese birodalmába.

 

Bajtainé Barna-Terenyi Vivien

óvodapedagógus

2025 Karácsonyi varázslat az óvoda udvarán

Az idei óvodai karácsonyt különleges hangulat lengte körül, hiszen a meghitt ünnepséget az óvoda udvarán tartottuk meg. A programot nagy izgalommal várták a gyerekek és a jókedv már az első pillanatokban megalapozódott, amikor egy hatalmas jegesmedve jelmezes vendég érkezett, aki vidám mozdulatokkal és mosollyal indította el az ünnepséget.

Ezt követően közösen feldíszítettük a karácsonyfát. A gyerekek lelkesen segítettek, miközben az udvaron felcsendültek a karácsonyi dalok. A feldíszített fa körül körbe állva együtt énekeltünk és verseltünk, a szülők aktív részvételével, ami igazán meghitté tette az együttlétet.

Az ünnepség végén meleg tea és finom mézeskalács várta a résztvevőket, majd egy izgalmas sorsolás következett. A közösen feldíszített karácsonyfát kisorsoltuk, amit egy szerencsés család hazavihetett. Ez a közös karácsonyvárás szép pillanatokat és maradandó élményeket adott mindannyiunknak.

    Bagi Andrea

tagóvoda igazgató