2026 Érzékenyítő program

 

Az óvodánkban érzékenyítő programot szerveztünk, amelynek célja a másság elfogadásának és segítőkészség erősítése volt a gyermekek körében. Kapcsolatba léptünk a Vissza A Jövőbe Alapítvánnyal és az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola pedagógusaival. Az együttműködésnek köszönhetően lehetőségünk nyílt arra, hogy különböző sérüléssel élő gyermekekkel ismerkedhettek meg az óvodás gyermekek.

Az óvoda nagycsoportos gyermekei a tornateremben gyűltek össze, ahol közösen, szeretettel köszöntöttük vendégeinket. A program kezdetén minden résztvevő nyakláncot kapott, amely az összetartozást és az egymást iránti elfogadást jelképezte. Ezután Robi, aki kerekesszékkel közlekedik, mesét saját tapasztalatairól, nehézségeiről és pozitív életszemléletéről. Ezt követően xilofonon előadta a „Tavaszi szél” című dalt, amely nagy sikert aratott az óvodás gyermekek körében.

A program során különböző állomásokat tervezünk, amelyeket a gyerekek 7 fős csoportokba rendeződve jártak végig. Kipróbálhatták a vaklabirintust, ahol bekötött szemmel egy bot segítségével kellett egy „labirintusból” kitalálniuk. A csörgőlabdás játék alkalmával megtapasztalhatták, milyen a látássérültek világa. A tapogatófalnál különböző anyagú tárgyakat kellett felismerniük bekötött szemmel érintés alapján. A jelelésnél alapvető jelnyelvi kifejezéseket tanulhattak meg a gyerekek, illetve a „Csiga-biga told ki szarvadat” dalt.

Az érzékenyítő drámajáték során beleélhették magukat mások helyzetébe, ami segítette az empátia fejlődését. A kézműves foglalkozáson közösen alkothattak, miközben beszélgettek az elfogadás fontosságáról, A filmvetítés során rövid, tanulságos történetet néztek meg, amely segítségnyújtásra, elfogadásra buzdította a gyerekeket. Nagy élményt jelentett a kerekesszékes akadálypálya is, ahol a gyerekek kipróbálhatták, milyen nehézségekkel kell szembenézni a mindennapokban.

A program zárásaként egy közös kutyás bemutatón vehettek részt a gyerekek, amely vidám és felszabadult hangulatban zárta a napot. Minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtott a közösen együtt töltött nap. Az intézménybe járó gyerekek sok új tapasztalattal gazdagodtak, és nyitottabbá váltak a különbözőségek elfogadására, amely hozzájárul ahhoz, hogy egy elfogadóbb közösséget tudjunk kialakítani és nevelni.

 

Kiss Flóra