2026 Víz Világnapja a hatvani Vadászati Múzeumban
„A természet változik. És mi teljesen függünk ettől a változó világtól. Ez biztosítja az élelmünket, a vizet és a levegőt. Nincs ennél nagyobb értékünk, muszáj megvédenünk.”
(Sir David Attenborough)
Ennek a szemléletnek az alapjait már óvodáskorban fontos lefektetnünk. Ennek jegyében 2026. március 21-én a Gézengúz Óvoda iskolába készülő nagycsoportosaival vonatos kirándulásra indultunk, és ellátogattunk a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeumba, ahol egy izgalmas, a Víz Világnapjához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettünk részt.
A gyermekek számára már maga az utazás is örömteli és különleges élményt jelentett, a múzeumban pedig számos érdekesség várta őket. A múzeumpedagógiai foglalkozás során beszélgettünk arról, hogyan van jelen a víz a természetben, és közösen felfedeztük a víz körforgásának folyamatát is. A foglalkozás egyik legvidámabb része az Activity játék volt, amely során a gyermekek egymásnak mutogatták el a kártyákon látható, vízhez kapcsolódó tevékenységeket. Emellett szó esett a vízszennyezésről is, valamint arról, mit tehetünk mi magunk annak érdekében, hogy megóvjuk ezt a fontos természeti kincsünket.
Ezt követően a múzeumi séta során megtekintettük a Halászattörténeti kiállítást is, amely életnagyságú enteriőrök segítségével mutatja be a régi idők és a modern kor legjellemzőbb halászati és horgászati eszközeit. Emellett több akváriummal és az élő vízi világgal is megismerkedhettünk, amely hamar a gyerekek kedvencévé vált.
Nagycsoportosaink élményekkel, új ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodva tértek vissza az óvodába, és mindez tovább erősítette bennük a természet szeretetét, valamint a környezetvédelem fontosságát.