2025 Karácsonyi varázslat az óvoda udvarán
Az idei óvodai karácsonyt különleges hangulat lengte körül, hiszen a meghitt ünnepséget az óvoda udvarán tartottuk meg. A programot nagy izgalommal várták a gyerekek és a jókedv már az első pillanatokban megalapozódott, amikor egy hatalmas jegesmedve jelmezes vendég érkezett, aki vidám mozdulatokkal és mosollyal indította el az ünnepséget.
Ezt követően közösen feldíszítettük a karácsonyfát. A gyerekek lelkesen segítettek, miközben az udvaron felcsendültek a karácsonyi dalok. A feldíszített fa körül körbe állva együtt énekeltünk és verseltünk, a szülők aktív részvételével, ami igazán meghitté tette az együttlétet.
Az ünnepség végén meleg tea és finom mézeskalács várta a résztvevőket, majd egy izgalmas sorsolás következett. A közösen feldíszített karácsonyfát kisorsoltuk, amit egy szerencsés család hazavihetett. Ez a közös karácsonyvárás szép pillanatokat és maradandó élményeket adott mindannyiunknak.
Bagi Andrea
tagóvoda igazgató