2023 Madarak- és fák napja
Madarak- és fák napja 2023., május 10.
Sokadszorra rendeztük meg a Madarak- és fák napját a Margit szigeten. Nem is találhattunk volna szebb helyet ennél a helyszínnél. Gyönyörű koros fák alatt játszhattunk vetélkedhettünk, hűsölhettünk. Gyönyörködhettünk az itt élő, megbúvó, vagy éppen most költő madarak szépségében, hangjában. (csuszka, örvös galamb, erdei pinty, sárgarigó, feketerigó.)
Eme rendezvény célja, hogy a gyerekekben elköteleződést alakítsunk ki a madarak és fák, valamint a természetvédelem iránt.
Délelőtt játékos vetélkedőkkel vártuk a gyerekeket. Élőhely azonosító, mozgásos, memória jellegű, árnyékkereső, tojás költöztető, tollfelismerő játékok szerepeltek a feladatok között. Meghívásunknak eleget téve a Sasközpont munkatársai is megjelentek, akik élő állat bemutatóval kedveskedtek a gyerekeknek.
Ezen a napon a gyerekek olyan élményekhez, ismeretekhez jutottak, melyek birtokában képesek felismerni a természetben rejlő értékeket, és megóvni azokat óvodásként és majdan felnőttkorukban is.