2023 Göri-buli
Göri-buli 2023
Nagy várakozással készült minden óvoda az április 25-én megrendezésre kerülő „Göri buli”-ra. Kettő éves kihagyás után vártuk a gyerekeket és a szülőket a városi Görkorcsolya pályára.
Kitartó-, egyre nehezedő technikai tudást igénylő feladatokat teljesítettek a városi óvodákat képviselő csapatok, mely jó hangulatú, a tavasz érkezését idéző játékokban tejesedett ki.
A gyerekekkel sok szülő, nagyszülő és testvér érkezett, akik lelkesen biztatták a „jövő reménységeit”. A versenyen mindenki győztes volt, hiszen a játék és a mozgás öröméért rendeztük, melynek bizonyítékaként minden résztvevő érmet és oklevelet kapott.
A feladatok sikeres teljesítését követően remek piknik hangulatban fogyasztották a részt vevők az intézmény- és a szülők által kínált finomságokat.
Akinek pedig még volt energiája, élvezhette a pálya előnyeit, és részt vehetett egy közös korcsolyázáson. Azzal búcsúztunk, hogy jövőre is találkozunk egy játékra!