2024 Zenei Világnap a Zengő óvodában

Október elején, a Zenei Világnapon évek óta hagyomány, hogy a mi óvodánk várja az intézmény valamennyi tagóvodájából a zenét, éneket, táncos játékot szerető iskolába készülő gyermekeket. Így volt ez az idén is. Színes programokkal, változatos zenei készségfejlesztő feladatokkal készültünk erre az alkalomra a hozzánk érkező gyermekeknek. Minden évben igyekszünk valami újat, érdekeset kitalálni a lelkes csoportok számára. Az egyik állomáson ún. ritmusbarlangba léphettek be a gyermekek, ahol IKT eszköz segítségével vidám hangulatban fejlődhetett ritmusérzékük. A Palotásy János Zeneiskolából kölcsön kapott hangszereket egy vetítővászon mögött szólaltattuk meg, így nehezítve a felismerést. A magyar gyermektánc alaplépéseivel is megismerkedhettek. Óvodánk néptánc csoportja rendelkezik szoknyákkal, mellényekkel, kendőkkel, kalapokkal, melyeket a gyermekekre adtuk, ezáltal még jobban segítve az átélést. Kínáltunk még hangszer memória játékot, ezzel gyakorolva a különböző hangszerek nevét, valamint találós kérdésekkel is igyekeztünk még több hangszerrel megismertetni őket. Nagy sikert aratott az újrahasznosított anyagból saját kezűleg készített csörgődob, mely megszólaltatásával érzékeltettük a már jól ismert dalok, mondókák ritmusát. Különösen nagy öröm volt számukra, hogy ezeket a hangszereket megkapták ajándékba.

A zenés, táncos, énekes délelőtt után mindenki feltöltődve tért vissza óvodájába, méltón megemlékezve a Zenei Világnapról.

2024 Szent Mihály napja

Én elmentem a vásárba fél pénzzel…

Szent Mihály napja réges-régen, mikor az állatok még élvezhették a legelők friss illatát, ez egy kiemelkedően fontos napnak számított. A Szent György napján kihajtott állatokat Szent Mihály napján terelték vissza védett helyükre.

A pásztorok e napon számoltak el gazdáikkal, s kapták meg bérüket. Ha jól helyt álltak, újra megkötötték velük a következő egy évre a szerződést. A cselédséget is ekkor fogadták fel. Az új munka reménye mindenkinek öröm volt, gazdagnak, s szegénynek, gazdának, szolgának egyaránt. E fontos eseményt vigalommal, mulatsággal ünnepelték meg, s a megrendezett vásáron pedig mindenki beszerezhette hiányzó felszerelését.

Általában e nappal kezdődött a kukoricatörés, és egyéb őszi munkák például a szüret is. Országszerte híresek voltak a Mihály-napi vásárok, és a lakodalmak őszi évadját is Borszűrő Szent Mihály nyitotta. Ettől kezdve számították a kisfarsangot, amely egészen Katalin napig tartott.

Ekkor kezdődik a lakodalmak őszi időszaka.

A Szivárvány Óvoda gyermekeinek is fontos e nap, mivel óvodánkban Mihály nap közeledtével projekt hét keretében elevenítjük fel a régi Mihály napi vásárok hangulatát. Ez most sem volt másként. A hét folyamán megismerkedhettek a gyerekek a Mihály napi néphagyományokkal, a háziállatok életformájával, őszi betakarítási munkákkal.

Idén október 11-én került megrendezésre óvodánkban, a már hagyománnyá váló Mihály-napi vásári vigalom. A gyermekek és óvó nénik lázas készülődése már napokkal korábban megkezdődött a kellékek beszerzésével, dalos gyermekműsor összeállításával, gyakorlásával.

Belépőnek mindenki egy fürt szőlőt hozott, amit aztán ledaráltak, kipréseltek, és már ihatták is a friss mustot.

A gyermekek és a szülők különböző helyszíneken megismerkedhettek a régi népi ügyességi- mozgásos játékokkal. Kipróbálhatták a lovagi tornát, a hordó lovaglást, csigafuttatót, dió ágyút, gólyalábat, csirkepofozót. Fényképezkedhettek a fotósarokban, sajtlabirintuson ügyesedhettek, óriás ördöglakatokat nyitogathattak, horgászhattak. Nagy sikere volt a szövőszéknek, a rokkának, az agyagtárgyak díszítésének, a mézeskalács díszítésnek, a különböző vásárfiáknak.

Vásári hangulatot fokozta, amikor a néptáncos fiúk és lányok bemutatták, hogy milyen ügyesen táncolnak már, nagyszerű műsort állítottak össze az óvó nénik.

Egy igazi vásár el nem múlhat falatozás nélkül, így aztán váltogathatták a hot-dogot a fánkkal. Vidám mókától, kacagástól volt hangos az óvoda udvara egészen sötétedésig. Fáradtan, de rengeteg élménnyel feltöltődve tért haza a vásár apraja-nagyja.

 

Krizsán Éva

 

 

2024 Kirándulás a Mátrába

Október közepén derült, napsütéses időben indultunk el a Sün Sámuel Óvodánkban már hagyománnyá vált őszi Mátrai kirándulásunkra.

Első úticélunk Sástó volt, ahol a tízórai, s persze egy kis ” kirándulós nasi” elfogyasztása után elindultunk, hogy felfedezzük a tó élővilágát. A gyerekek megcsodálták a víz fölé hajló fűzfákat, az idős, korhadt fák belsejébe, mint egy barlangba bebújtak. A sok – sok kacsát érdeklődve nézték a vízen átívelő hídról, közben megbeszéltük a jellemzőit, igyekeztünk megfigyelni az úszóhártyás lábait.

 

A természetnél nincs jobb tanítómester, különösen igaz volt ez itt, hiszen a látás mellett sok más érzékszerv is részt vett az ismeretszerzési folyamatban: a fakérgeket, a puha mohát, az éles nádlevelet, a tölgyfáról lepotyogó makkot megtapintották; hallgatták a madarak énekét, a forrás csobogását; megízlelték az erdei szedret és a Rákóczi-forrás friss vizét.

Ezen kívül a természet sok lehetőséget adott különböző mozgásformákra. Kipróbálták ovisaink a fáramászást, önfeledten futottak a hatalmas tisztáson, hidat építettek, s azon egyensúlyozva átkeltek az erdőben csörgedező patakon.

Az őszi erdő szépségét az ebédet követő túra során csodáltuk meg, amikor Sástóról Mátrafüredre gyalogoltunk. Kitartásból minden résztvevő gyermek kitűnőre vizsgázott, hiszen a sok helyen köves, odafigyelést igénylő utat jókedvűen megtették.

A jutalom nem maradt el a végén, Mátrafüred szuper játszóterén mindenki (még a kissé fáradtak is), felszabadultan próbálták ki a játékeszközöket.

2024 A kenyér világnapja Október 16.

Október 14. – 18.-ig óvodánkban először terveztünk KENYÉR HETET. A gyermekek komplex módon szerezhettek ismereteket és fejlődhettek képességeik.

IKT eszközök alkalmazásával kisfilmeket vetítettünk a búza termesztéséről, az aratásról, a malom munkájáról, a pékségben folyó tevékenységekről. Az iskolába menő gyermekekkel ellátogattunk a Sebestyén pékségbe, ahol megfigyeltük az elektromos kelesztőt, a kemencét, beszippantottuk a frissen sült kenyerek, péksütemények illatát. Megfigyeltük és megneveztük a sokféle péksüteményt. Búcsúzóul frissen sült pogácsát kaptunk kóstolónak.

Tapintás útján ismerkedtek a gyermekek a búzaszemekkel: kukoricát, búzát válogattak szét, formákat raktak ki. Nagyon népszerű volt a tárgykeresés egy vödör búzában – játék.  Lisztgyurmából péksüteményeket formáztak. A tevékenységek lehetőséget adtak ének, mondóka tanulás kezdeményezéséhez. (Szita, szita sűrű szita; Dombon áll egy házikó; Recse, recse pogácsa; Süssünk, süssünk valamit; A part alatt.)

Az ötödik napon több csoportban is a gyermekek elbábozták a Kiscipó vagy a Vajaspánkó című mesét.

A héten minden nap másik csoportban készült kenyér a kenyérsütőben. A gyermekek segítségével raktuk a tartályba a hozzávalókat: lisztet, vizet, élesztőt, sót, pici cukrot és olajat. Figyelték a dagasztás és a kelesztés folyamatát. Mindenki érezhette a frissensült kenyér illatát, kihűlés után megízlelték, elfogyasztották.

A szülői visszajelzésekből tapasztaltuk, hogy sikerült tartós ismeretekkel, színes élményekkel gazdagítanunk a gyermekeket a hét folyamán.

 

2024 Szüreti mulatság a Gézengúz Óvodában

Több éves hagyomány óvodánkban a szüreti mulatság. Ebben az évben is izgatottan várták gyermekeink ezt a napot. 

Előző napokban ismerkedtünk a szüreti hagyományokkal, a szőlőpréseléssel. Rajzolás, mintázás, kézimunka tevékenység keretében szőlős alkotások készültek.

A szüreti mulatságon a néphagyományok őrzésére fektettük a hangsúlyt. Ezért meghívtuk a Népi fűz játékteret, mely által természetes anyagokból, fűzből, fából készített népi játékokkal telt meg óvodánk udvara. Számos ügyességi és mozgásos játékkal, kosárhintával játszhattak a gyerekek.  Lehetőségük volt kipróbálni a kukoricamorzsolást, valamint a kőmalmon történő kukorica őrlést is, mely az egyik legnépszerűbb tevékenységnek bizonyult.

A jó hangulathoz nem maradhatott el a népzene sem. A mulatság során megelevenedett  a néptánc, a dalos népi körjátékok is óvodánk udvarán. 

Élményekben, vidámságban gazdag délelőttöt tudhattak maguk mögött a Gézengúzos gyermekek.

Rácz Edit

tagintézmény igazgató

2024 Központi Óvoda- Töklámpás este

Tagóvodánk hagyományosan minden évben meghirdeti családi programként a tökfaragást, töklámpás készítést. Október 22-én este, ismét kiállítást, töklámpás estet szervezhettünk, hiszen 120 darab faragott tök érkezett. A gyerekekkel együtt nagy izgalommal és vidámsággal gyűjtöttük az otthonról érkezett lámpásokat. Mindenkinek felkerült a neve az alkotásokra, melyet sziporkázva muttogattak egymásnak.  Voltak vicces, félelmetes és voltak remekműnek mondható lámpások. A kiállítást az óvodánk parkolójában rendeztük be, a megnyitót a besötétedett estében kezdtük. Nagyon sok család jött el ebben az évben is. A gyerekek lámpákkal érkeztek, mellyel árnyjátékot játszhattak az általunk biztosított halloweeni figurákkal, saját bögréből meleg teát kortyolgatva megnéztük közösen Móricz Zsigmond Iciripiciri meséjét a kivetítőn. Az esti hangulatban a látvány mindig elkápráztatja a gyerekeket  szülőket, nagyszülőket, barátokat egyaránt, és ez most sem volt másképp. A rendezvény végén a családok hazavitték a lámpásokat, mellyel a saját kertjüket díszíthették tovább.

Olajosné Rab Gabriella

tagintézmény igazgató