2026 „Itt a farsang áll a bál…” – Farsangi hét az óvodánkban

Idén februárban is vidám hangulatban zajlott óvodánkban a várva várt farsangi hét, amely minden évben a télbúcsúztatás és az önfeledt közös élmények időszaka. A tavalyi évekhez hasonlóan most is számos programmal készültünk, így a gyermekek egész héten izgatottan és örömmel vettek részt a különböző tevékenységekben.

A hét pizsamapartival indult, amely már az első napon megalapozta a felszabadult, családias légkört. A gyermekek nagy örömmel érkeztek kedvenc pizsamájukban, és az ebéd utáni közös tánccal hivatalosan is megnyitottuk a farsangi időszakot.

A hét folyamán természetesen a farsang elmaradhatatlan finomsága, a fánk sem hiányozhatott. A közös fánkozás igazi közösségi élményt jelentett, a gyermekek nemcsak jóízűen falatoztak, közben beszélgettek, nevettek, és megosztották egymással élményeiket.

Nagy sikert aratott az „Egy perc és nyersz” vetélkedő is, ahol a gyerekek játékos, ügyességet és figyelmet igénylő feladatokban próbálhatták ki magukat. A vidám kihívások során fejlődött együttműködési készségük, kitartásuk, és természetesen a jókedv sem maradt el. Végül levezetésképpen, minden csoport a saját színű pólóikba beöltözve táncolták el a „színek táncát”.

A farsangi hét fénypontja természetesen a jelmezes bál volt. Óvodásaink ismét szebbnél szebb jelmezekben felvonulva igazi karneváli hangulatot teremtettek. A közös tánc, a mulatság és a vidám zene felejthetetlen élményt nyújtott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A hét zárásaként hagyományainkhoz híven elbúcsúztattuk a telet. Kolompokkal, zajkeltő eszközökkel felszerelkezve mini „busójárást” tartottunk az óvodánk környékén és udvarán. Igyekeztünk jó hangosan elűzni a hideget, hogy helyet adjunk a várva várt tavasznak. A télűzés közös élménye méltó befejezése volt ennek a tartalmas, élményekben gazdag hétnek.

A farsangi hét ismét megerősítette közösségünket, és számos örömteli pillanattal gazdagította gyermekeink mindennapjait. Köszönjük a szülők támogatását és együttműködését, amely nagyban hozzájárult programjaink sikeréhez.