2026 Komatálazás az óvodában

„Szervusz kedves barátom,  gyere vélem táncba…”

Komatálazás az óvodában

 

Óvodánkban hagyományőrző komatál rendezvényt tartottunk, amelyen a szülők, gyermekek és pedagógusok közösen ünnepeltek. A szülők nagy lelkesedéssel készültek: különféle házi finomságokat hoztak, többek között sült hurkát, sült kolbászt, szalámit, szalonnát, disznósajtot, virslit, hagymát. A terített asztalok bősége és a közösen elfogyasztott ételek igazi családias hangulatot teremtettek.

A program részeként táncolásra is sor került. A gyerekek örömmel kapcsolódtak be a zenés játékokba, a felnőttek pedig jókedvvel csatlakoztak hozzájuk. A vidám zene és a közös mozgás tovább erősítette az összetartozás élményét.

A nap folyamán szomszédolásra is lehetőség nyílt: a csoportok meglátogatták egymást, megtekintették a másik csoport terítékét és finomságait. Ez nemcsak a gyerekek közötti kapcsolatok építését segítette, hanem betekintést nyújtott a többi csoport munkájába és hagyományőrző tevékenységébe is.

A komatálazás hangsúlyozza az egymásra figyelést, az osztozkodást és a szeretet kifejezését, így a gyerekek megtapasztalhatják a közösség erejét és a hagyomány fontosságát.

Az óvodai komatálazás hagyományőrző hatása által a gyerekek közelebb kerülhetnek a magyar népi kultúrához, megérthetik a régi szokások jelentőségét. A gyerekek megtanulják a vendéglátás, az egymásra figyelés és az együttműködés alapjait ezáltal fejlődnek szociális készségeik. A közös díszítés, terítés és étkezés játékos formában tanítja a gyerekeket.

 

Krizsán Éva

Az óvodai komatálazás tehát egy szép és értékes hagyomány, amely nemcsak szórakoztató, hanem pedagógiai szempontból is jelentős, hiszen erősíti a közösségi érzést és elősegíti a hagyományok ápolását.

A rendezvény jó hangulatban telt, és minden résztvevő számára közös élményt és szép emlékeket adott.

 

Krizsán Éva óvodapedagógus, Napsugár csoport