2026 Téli hangverseny a Zengő óvodában
„ Teljes lelki élet zene nélkül nincs.
Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
/Kodály Zoltán/

Intézményünk nagy hangsúlyt fektet a családokkal való jó kapcsolat ápolására. Óvodánk fő profilja a művészetek eszközeivel a hagyományok ápolása, a zene megszerettetése. Első alkalommal rendeztünk Téli hangversenyt óvodásaink és szüleik számára. Igyekszünk a volt Zengő ovisokkal is jó kapcsolatban maradni, így bátorkodtunk felkérni néhány gyermeket, hogy hangszeres bemutatójával emelje rendezvényünk színvonalát. A zenei élmény biztosítása mellett célunk volt az is, hogy megmutassuk, hogy a nálunk elsajátított zenei alapokra épülve, milyen eredményeket érhetnek el majdan a zeneiskolában a kis ovisaink. Meghívottjaink örömmel látogattak el hozzánk, és mutatták be tudásukat zongorán, valamint hegedűn a befogadó fülek számára. Mi pedagógusok pedig büszkén és meghatódva élveztük a közönséggel együtt a szebbnél szebb produkciókat. A műsort az iskolába készülő gyermekeink közül alakított harangjátékos csoport zárta.
A szülői visszajelzések alapján sikerült egy kis örömet csempészni a hideg, szürke téli hétköznapokba hangversenyünk által. Reméljük, a következő években egyre több volt óvodásunk csatlakozik programunkhoz.
Békefi Anita és Honti Lívia
óvodapedagógusok