„Az év KRESZ parkja”

2018 áprilisában a Közlekedéstudományi Egyesület kiírására pályázatot nyújtottam be a Gézengúz Óvoda KRESZ udvarával „Az év KRESZ parkja” címre.

Május 11-én a MÜPA üvegtermében ünnepélyes keretek között került átadásra az első három fődíj, melynek egyik nyertese az óvodánk lett.

A díjakat „A KÖZLEKEDÉS KULTÚRA NAPJÁN” Dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésért Felelős Helyettes Államtitkára adta át.

A díjátadót idén már 4. alkalommal rendezték meg, ami számomra azért is különleges alkalom, mivel 4 évvel ezelőtt az első ilyen alkalommal az ORFK átadta számomra az első helyezettnek járó díjat. Külön megtiszteltetés volt, hiszen akkor a rendőri kitüntetések mellett egyedüli óvodapedagógusként voltam a díjazottak között a gyermekek közlekedés kultúrájának javításában elért sikereimért.

Göbölösné Oláh Ildikó
óvodapedagógus

Néptánc az óvodánkban

Óvodánk fontosnak tartja a népi hagyományok ápolását. A gyerekek megismerkedhetnek a jeles napokhoz kapcsolódó szokássokkal. Minden jeles napnak megvan a saját története, dalanyaga és zenéje. Ezekkel ismertetjük meg a gyerekeket. A mondókák, dalok mellett a gyerekek mozgásigényére építve sok-sok mozgással, kapcsolatos játékkal tarkítva zajlik egy foglalkozás.

A gyerekek ezeken a játékokon keresztül megkedvelik a népzenét és a táncot. Óvodásaink szerepelnek saját programjainkon, de szerepeltek már városi rendezvényen is. Célunk, hogy a gyerekek elsajátítsanak játékokat, dalokat, szokásokat és ez által megismerjék népi kultúránkat.