Kezdőlap   Sün Sámuel Óvoda   Farsangoltunk

Farsangoltunk

2017 februárjában a hagyományaink szerint, megrendezésre került óvodánkban a farsang hete. Minden évben igyekszünk a gyerekek számára minél színesebb programmal megtölteni ezt az időszakot, hiszen ilyenkor megcáfolhatatlanul elérkezik a felhőtlen mulatság, „bohóckodás” ideje. Természetesen nem volt ez idén sem másképp. Volt itt móka, kacagás…

Az ünnepi ráhangolódás jegyében álarcokat készítettünk. Idén megismerkedtünk mohácsi busójárás szokásával, s e szerint készültek a fiúknak busó, a lányoknak csipkés álarcok. Maszkjainkat magunkra öltve, később a kisze báb elégetésével jól elkergettük a telet, vidám rigmusokkal, mondókákkal, dalokkal űztük el a hideget. Pár nap múlva megállapítottuk, hogy igazán jó munkát végeztünk, hiszen idén meglepően korán köszöntött be hozzánk a tavasz és a jó idő.

Az álarc készítő programot a finomságok csipegetése követte. Mindenféle ízletes nyalánksággal versenyeztünk, ki tudja leggyorsabban megenni, meginni, felfűzni, átrakni, valamint a lábainkat is bejárattuk a későbbi táncos mulatsághoz. A program folytatásaként az óvoda folyosóján hatalmas „terülj asztalt” terítettünk és a négy csoport együtt lakomázott. A finom farsangi fánkkal, az ügyes kezű anyukák, nagymamák által készített lekvárokkal bizony jól megtömtük a pocakunkat.

A továbbiakban az óvoda átváltozott a hétpróbások kuckójává. A csoportszobákba érkezve a gyerekeknek mindenféle különleges kihívással kellett szembe nézniük: lufi labdáztak, akadályok között haladtak, vicces bohócokat alkottak, csatáztak és ügyességi versenyeztek, sőt még a „jég hátán is megéltek”. Majd a hétpróbát végrehajtva, mosolygós bohócarc volt a jutalom.

És hát mi más is koronázhatta volna meg a hetet, mint a beöltözős, jelmezes, táncos mulatság. Reggel csupa kipirult arcú, izgatott gyermek érkezett, bevallom volt olyan, akit meg sem ismertünk - csak második ránézésre - a jelmezében. Természetesen mindenki bemutatkozott társainak, előadta jelmezének rejtett képességeit. Majd indult a fergeteges tánc, ahol mindenki úgy ropta, ahogy bírta, nem volt jókedvben hiány. A móka azonban még itt sem ért véget, hiszen megérkezett Molnár Orsi előadónő, aki színvonalas előadásával elvarázsolta a gyerekeket. Az előadásban még mi felnőttek is helyet kaptunk legnagyobb örömünkre.

Így zárult hát az idei mulatság, és már csak egy évet kell várnunk a következő farsangra. Mi ott leszünk!