Kezdőlap   Fürkész Óvoda   Szüreti forgatag

Szüreti forgatag

Szüreti forgatag a Fürkészeknél

 

Gondos szülői segítséggel és sok dolgos kéz hozzájárulásával az idén is „mesés” szüreti forgatagban volt részük a Fürkész ovisoknak.

Még a Napsugár is elmosolyodott azon, amit az óvoda udvarán látott. Derűs jókedve – szerencsére – megmaradt egész nap és így igazán semmi sem állt útjában a vigadalomnak.

Már korán reggel szinte varázsütésre megérett az alma, körte és vígan himbálózva ajánlotta magát a kis szüretelők kosarába. A „szőlőlugas” nem különben csalogatta a dolgos kis kezeket, akik aztán büszkén dolgozták fel az érett fürtöket. Meg is volt ám az eredménye! A mézédes mustot kortyolgathattuk a szabadban elköltött ebéd után.

A „dióverők” jutalma a feltört dió belének eszegetése volt, de azért maradt bőven kóstoló

a többieknek is. Hamarosan megkezdődhetett a gyümölcssaláta készítése is.

Aki nem jutott a szőlődaráló, sutuló közelébe, bőven talált magának elfoglaltságot.

Apró ujjacskák – kezüket nem kímélve – fáradtságos munkával kukoricát morzsoltak.

Hiszen örültek is ennek a kecskék, tyúkok, nyuszikák. Bizony megkínálták vele őket a „gazdaasszonykák, gazdaurak ”.

A sok munka végeztével ki-ki megforgatta párját, szépen szóló népi muzsikára ropta apraja-nagyja