Kezdőlap   Az intézmény Küldetésnyilatkozata

Az intézmény Küldetésnyilatkozata

 

Intézményünk működése Jászberény város hét-, és Portelek egy óvodájában folyik. Nevelő-fejlesztő munkánk hagyományokra épülő, ugyanakkor fogékonyak vagyunk az új értékekre és megpróbálunk megfelelni a mindenkori társadalmi elvárásoknak. Munkánk során célunk, hogy a hozzánk járó gyermekek nyugodt, szeretetteljes, családias légkörben nevelkedjenek. Mindezt a családokkal közösen végezzük, a partnerközpontú működési szemléletet követve.

Nevelési elképzelésünk lényege, hogy az óvodai nevelést egy egységes folyamat első intézményi szakaszaként értelmezzük, amelynek törés nélkül kell folytatódnia az iskolában, illetve azt követően az élet során.

Mint nevelési intézmény ellátjuk az óvó-védő, szociális, nevelő-fejlesztő feladatokat. Pedagógiai funkciónkat tekintve pedig felvállaljuk az iskolai életre való előkészítést úgy, hogy az iskolába kerülő gyermekeink olyan pszichés fejlettséggel rendelkezzenek, amely a tanulásra, mint fő iskolai tevékenység formára alkalmassá teszi őket.

Arra törekszünk, hogy gyermekeink az iskolai élet megkezdésére rendelkezzenek megfelelő kompetenciával önismerettel, önértékelő képességgel, tudjanak önállóan gondolkozni, testi-lelki-szellemi fejlettségük megfeleljen az óvodáskor végére elérendő szintnek.

Kiemelten kezeljük a gyermekek saját egészségükhöz és a természeti környezethez való viszonyának pozitív alakítását.

Valljuk, hogy a gyermek, érdeklődő, befogadni akaró, az önmegvalósítás szándékával rendelkező lény. Amennyiben nem vesszük el a kedvét és kihasználjuk életkori sajátosságait, jó esélyünk van rá, hogy mindent megtanuljon, amire szüksége lehet.

Elutasítjuk a gyermektől idegen, felnőtt léptékű, mennyiség-centrikus, kényszerítő – fegyelmező pedagógiát.

A gyermekek életkori és egyéni sajátosságainak megfelelő alternatívákat, tevékenységeket, cselekvés általi tanulási lehetőségeket kínálunk.

Építünk az óvodáskorú gyermekek sajátos tevékenységeire, mint játék, mozgás, vers, mese, rajzolás, kézimunkázás, ének – zene, természet- és állatok gondozása, védelme.

Céljaink meghatározásánál abból a sajátos helyzetből indultunk ki, hogy az intézmény tagóvodáinak munkáját felölelve, összességében és egységesen is tükröződjön a környezeti sajátosságokból adódó lehetőségek kihasználása.

Munkánkat szolgálatnak tekintjük, folyamatosan képezzük magunkat, hogy egyre magasabb színvonalon tudjunk dolgozni. Ezt bizonyítja az is, hogy intézményünkben országosan elismerten szinten működik a minőségfejlesztés, mely iránt valamennyien elkötelezettek vagyunk.

Alapvető szemléletünk, hogy „minden ember pótolhatatlan, senki mással nem helyettesíthető”.

 

                                                                            Az intézmény valamennyi dolgozója