Egy különleges gyermeknap a Zengő Óvodában

Az év szinte valamennyi napján igyekszünk a gyerekek számára élményekben gazdag, színes programokat szervezni, melyek felejthetetlen emlékekkel szolgálhatnak számukra, kiváltképpen igaz ez, ha a gyereknapról esik szó.

Korán reggel már az udvaron gyülekeztünk a gyerekekkel, akik izgatottan kérdezgettek bennünket, afelől, hogy milyen meglepetéssel készülünk számukra a jeles nap alkalmából. A találgatásoknak csak a gyerekek képzelete szabhatott határt, volt, aki óriás tortáról ábrándozott, még mások ugráló várról.

Kezdetként Ági óvó néni koordinálásával egy mozgásos, játékos tornán vehettünk részt, amelyhez a szükséges talpalávalót vidám gyerekdalok szolgáltatták, amit a gyerekek nagy élvezettel hallgattak, miközben igyekezték lekövetni a látott mozgásmintákat.

A délelőtt során a kora nyári melegben egy kis hűsítő gyanánt színes pálcikás papírjégkrémeket díszítettünk a gyerekekkel, melyek az egyedi meglátások alapján kialakított mintázatok okánál fogva rendkívüli változatosságot tükröztek összhatásukat tekintve.

A nap további részében a rendőri, valamint a tűzoltói hivatás varázslatos rejtelmeibe vezettek be bennünket a lelkes tűzoltók és rendőrök, akik hősiesen állták a kíváncsi, ragyogó szempárral rájuk tekintő gyerekek garmadája felől záporozó, milliónyi kérdést, melyekre törekedtek minden igényt kielégítő válaszokkal szolgálni.

A nap fénypontja minden gyermek számára a két járműbe történő bepillantás volt, mely során a gyerekek testközelből ismerkedhettek meg az egyes használati eszközökkel, valamint azok funkcióival, beülhettek a rendőr- és a tűzoltóautókba, miközben szemügyre vehették a felszerelésüket is.

Az ebéd után, valamint a délután haza induló gyerekek lelkesen számoltak be szüleiknek, testvéreiknek az élményekben gazdag délelőtt során szerzett tapasztalataikról.

 

Pap Sándor

Zene-bona csoport óvodapedagógusa