Tél végi drámajáték

A Központi óvoda nevelési gyakorlatának sajátos eleme a drámajáték alkalmazása. Februárban olyan közös játékot szerveztünk, amelyben minden gyermek részt vett. Négy alkalommal játszottuk el a „Szánkópálya” címmel elnevezett „drámát”. A játék célja, hogy konfliktuskezelési technikákat, egyeztetési formákat, együttműködési kereteket gyakoroljanak óvodásaink. Ez a játék egy fiktív világba kalauzolja a játszókat, ami jól igazodik a gyermeki világképhez, e korosztály meseszerű gondolkodásához.

A játék kerete egy hegyvidéki erdő a sípálya mellett, ahol az utolsó napon embermentes nyitva tartást hirdetnek, így az erdei állatok kipróbálhatják a szánkópályát, a sípályát, a teázót, majd felmehetnek a kilátóba. Mind ehhez játékzsetonokat kapnak. A probléma ott kezdődik, hogy a kiránduló buszra egy vaklaki nem fér fel közülük. A helyzet felkínálja, hogy a szundikáló medve, aki a tervekről semmit nem tud, otthon hagyjuk, hogy ne maradjunk ki remek lehetőségből. Azonban végig járva a programot, a kilátó távcsövébe tekintve, látjuk, hogy a medve a barlangja előtt sír. A hangradarokat bekapcsolva még azt is halljuk, hogy barátaiért aggódik, mert nem tudja mi történhetett velük.
Mind a 4 alkalommal a játszók, ezen a ponton hazasiettek. A medve szerepébe bújva elmondhatták, mit érez az, aki aggódik, majd csalódik. Az állatok szemszögéből elmondhatták a csábító lehetőség örömeit. A bocsánatkérést erre a korra már sikerül üres frázissá degradálni gyermekeinkben. Itt lehetőségük van a hibázás, vagy félreértés őszinte tisztázására, a mindenkinek igaza lehet megtapasztalására. Ebben a légkörben született stratégia arra, hogy ha legközelebb ilyen helyzet alakul ki, mit tehetnek, hogy senki ne sérüljön. Volt, aki felajánlotta, hogy a legközelebb ő marad itthon az erdőben, hiszen most úgy is volt.

Érdekes látni, hogy egy ilyen, minden korosztályhoz szóló játékban, ki hogyan vesz részt. A 3-4 évesek élvezik, hogy a nagyobbakkal együtt, őket utánozva, egy „mintha” tevékenységben vesznek részt. A nagyobbak próbálják a kisebbeket bent tartani a keretben. „Ülj elém a buszon!” „Így kell síelni!” „Legyél csendben, mert nem halljuk a medvét!” A kicsik tehát így szocializálódnak a közös játékélményre. Az 5-6-7 évesek pedig konstruktívan, a kirándulás élményt megélve egyeztetnek, dilemmáznak, érvelnek.  A szerkesztett drámajátékokban, jelen esetben a teázóban felszolgáló, a sípálya bérleteket ellenőrző, a buszvezető, a bölcs bagoly óvó néni is igazi játszótárs.