Márton napi lámpás felvonulás a Zene-bona csoporttal

Márton napjához közeledve évről évre megemlékezünk Szent Mártonról legendájának felelevenítése által, igyekszünk a jeles naphoz kapcsolódó népi hagyományok és szokások mikéntjének gyerekekkel történő megismertetése által értékekként átadni azokat a tradíciókat, melyek évszázadok óta szerves részét képezik társadalmunk életének.

A népi hagyományok felelevenítésének sorát kukoricafosztással- és morzsolással kezdtük, melyek a legtöbb gyermek számára ismeretlen munkafolyamatoknak bizonyultak. A kukoricaszemek összegyűjtése közben libáról szóló dalokat énekeltünk, verseket mondtunk, mely által a hajdanán, -falvakban, községekben, míg ma is élő hagyomány,- a kalákában végzett munka örömét igyekeztük felidézni.

A Márton napi felvonulás elengedhetetlen kelléke a világító mécsest tartalmazó lámpás, melyek mindegyikének készítése során kiemelt szerepet töltöttek be a gyerekek segítő kezei, valamint egyéni elképzeléseik, melyek még színesebbé tették az elkészített lámpásokat.

A felvonulás Márton napi lakomával vette kezdetét a késő délutáni órákban, melyen szinte minden gyermek megjelent a szüleivel. Az ízletes tepertő és libazsíros kenyér elfogyasztást követően, egy-egy pohár forró teát kínáltunk, ami felmelegített bennünket a hűvös őszi napon.

A lámpások meggyújtását követően közösen indultunk el az óvoda elől hangos énekléssel és verseléssel a szülőkkel és a gyerekekkel együtt, akikkel jókedélyű beszélgetést folytattunk, melynek keretén belül lehetőségünk volt jobban megismerni egymást, ezáltal szorosabb kapcsolatot építeni közöttünk az eredményes nevelési stratégiák kialakítása, valamint összehangolása érdekében.

 

Pap Sándor

A Zene-bona csoport óvodapedagógusa