Adventi készülődés

Olyan időszaka az évnek, mikor a várakozást, a karácsonyra való ráhangolódást különleges tevékenységekbe ágyaztuk. Ezek között fellelhetőek régi hagyományok, mint pl. a Luca nap, betlehemezés, mézeskalácssütés és azok a szokások, amelyeket közösségünk alakított ki, mint pl. az adventi családi barkácsolás. Óvodánkat ünnepi dekorációval díszítettük, csillogó fényekbe öltöztettük, ezzel is fokozva a különleges hangulatot.

Adventi készülődésünk a Mikulás várással kezdődött. Mint mindig, most is nagy várakozás előzte meg a Mikulás érkezését. A gyerekek nagy figyelemmel hallgatták dicsérő szavait és cserébe lelkesen verseltek, énekeltek neki.

Sok – sok program színesítette napjainkat. A Zeneiskola növendékei karácsonyi műsorral, a Hagyományőrző Egylet tagjai pedig vidám betlehemes műsorral látogattak el hozzánk. A Csomor méhészet részvételével zajlott a mézkóstolás és méhviasz gyertyakészítés. „Muzsikás Péter” is karácsonyi zenéit, dalait mutatta be, az ünnepi hangulathoz illő hangszerek, csengettyűk kíséretével.

Luca napján néptáncosaink fehér lepelbe burkolózva járták körbe az óvodát. A „kotyolók” csoportról csoportra jártak és kotyoltak a”háziaknak”, akik utána almával, dióval vendégelték meg őket.

Megkóstoltuk a jellegzetes karácsonyi finomságokat: kürtős kalácsot, mézes diót, sült tököt, készítettünk – díszítettünk mézeskalácsot.

Minden csoportunkban adventi munkadélután keretén belül gyermekek, szülők, óvónők és dajkák együtt készülődtek a karácsonyra. A közös tevékenység során elkészültek a karácsonyi fenyődíszek, üdvözlőlapok.

A madaraknak is kedveskedtünk karácsonyi finomságokkal, ezeket az óvoda előtt álló fenyőfára akasztgattuk fel, majd verssel, dallal köszöntöttük a madárkarácsonyfát.