Kresz verseny

Hetedik alkalommal indult Jászberény Város Óvodai Intézmény nevében a Gézengúz Óvoda és a Központi Óvoda válogatott csapata a PINDUR – PANDUR KI MIT TUD MINI KRESZ ORSZÁGOS VERSENYEN.

2018. május 26.án izgatott kis csapat indult Budapestre, hogy ismét megmérkőzzenek az ország több mint 50 óvodás csapatával.

Külön izgalommal töltötte el a gyermekeket, hogy mindezt az ORFK rendészeti szervek, kiképző központjában sok-sok rendőr néni, és rendőr bácsi előtt teszik.

Mivel időben érkeztünk, még sorban állás nélkül megoldották a lányok az elméleti versenyfeladatokat, amire megkapták a maximális pontot.

Az elméleti verseny résztvevői (Imre Zoé Noémi, Marczis Luca, Pecha Dóra Rozália, Sándor Gréta) a sportcsarnokban asztalok mellett foglaltak helyet, és külön-külön képes tesztlapot és környezetvédelmi totót kaptak.

A versenyt vezető rendőr feltette a kérdést és a képek közül, ki kellett választani a helyes választ tartalmazót. A kérdésre bármelyik csapattag válaszolhatott.

Mivel a lányok minden kérdésre helyesen válaszoltak, maximális (16) pontot kaptak.

A gyakorlati versenyen a fiúk, (Bagi Péter, Boros Bence, Gáspár András, Kékesi Kende, és Tóth Alex) álltak a rajthoz.

A résztvevő gyerekek a KRESZ pályán a versenyt vezető rendőr indítására, kerékpároztak a nehezített, bonyolult akadály pályán. A gyakorlati verseny időméréssel történt, az elérhető maximális pontszám 50 pont. Egy bója felborítása mínusz egy pont.

Szerencsére a fiúk is kitettek magukért, és hibátlanul teljesítették a feladatot.

Amelyik csapat a versenyt befejezte, versenylapját leadta a regisztrációs sátorba, ahol folyamatosan összesítették az elért pontokat és a csapatok állását.

A verseny értékelése alatt ugráló-vár, fürdőmedence, és játszótér várta a gyerekeket.

Az ország közel 120 (óvodás és iskolás) csapata közül a maximális pontszámunkkal ismét az élen végeztünk.

A fárasztó nap végén hazafelé megálltunk Hatvanban a játszótéren játszani, fagylaltozni, kikapcsolódni.

 

Göbölösné Oláh Ildikó
felkészítő óvodapedagógus