2017 – Adventi készülődés

Adventi készülődés a Hétszínvirág Óvodában

Kis közösségünkben az adventi koszorú és adventi naptár elkészítésével vette kezdetét az ünnepi készülődés. Az óvodát ünnepi díszbe öltöztettük, sokat beszélgettünk a régi népszokásokról, karácsonyi verseket és énekeket sajátítottunk el.

December 6-án ünneplőbe öltözve vártuk a Mikulást, hogy megjelenjen a csengős botjával az ablak alatt. Erre az alkalomra meghívtuk a szülőket, valamint a leendő óvodásokat is, szüleikkel együtt.

A meghittebb, családiasabb hangulat kialakítása érdekében nyílt nap keretei között készítettünk a szülőkkel közösen karácsonyi díszeket, füzéreket, angyalkákat, és kreativitásukat kihasználva díszítettünk mézeskalácsot is. Egy másik alkalommal, izgalommal készítették gyermekeink a papír fenyőfácskákat, melyek szüleik ajándékává váltak a „szent estén”.

Szokásainkhoz híven ebben az évben is állítottunk karácsonyfát a gyermekek legnagyobb örömére, melyre saját készítésű díszek is kerültek. Jó volt látni a sok csillogó tekintetet és boldog mosolyt az arcokon, amikor a fa alatt megtalálták és birtokba vették az új játékokat.

Az adventi ünnepkör december 20-án a Falu Karácsonya műsorával ért véget. Szép hagyomány ez a faluban, hogy az itt élő emberek karácsony előtt összegyűlnek, egymástól feltöltődnek. Az ünnepi fényektől, a gyermekek dalaitól, verseitől és táncától a vendégek egy kis örömöt, élményt kaptak és megtapasztalhatták a szeretetet.

Valamennyi résztvevő megérezte: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.” (Goethe)